IMDb
1827 szavazat

S08E15 A képregénybolt regeneráció Episode

A képregénybolt regeneráció

Barry Kripke megköszöni Amynek a segítséget, amit az idegsejtkapcsolatok sejtautomata megközelítésnek a húrelmélet területére való alkalmazásának az ötletével adott. Sheldont nagyon felháborítja, hogy Amy neki bezzeg sohasem segített, míg az ősellenség Kripkének igen. Erről Pennyinek is panaszkodott, aki azt tanácsolja, hogy hagyja a dolgot elmenni, ne törődjön vele, engedje el, de ennek a tanácsnak még a vizualizációja sem segített. Ehelyett Sheldon bosszúból elárulja, hogy Amy titokban egyszerűbb logikai feladványok elvégeztetésével kísérleteket végzett Pennyvel és Leonarddal, majd az eredményeket összehasonlította a labor csimpánzai intelligenciájával. Pennyt dühítette a lealacsonyító összehasonlítás, de valahogy ő sem tudta önmagára alkalmazni a saját tanácsát amit az imént Sheldonnak adott. Eközben Stuart megnyitotta az újjáépített képregényboltját ami lenyűgöz mindenkit. Kivéve Howardot, aki felfedezi a boltban anyja régi bútorát, amit anyja az ő megkérdezése nélkül Stuartnak adott. A többszereplős vitáknak amit a bútorhasználat és a csimpánzkísérletek okán keletkeztek, egy telefonhívás vetett véget. Howard Floridából kapott egy lesújtó hírt: édesanyja elhunyt álmában. Mindenki részvétét fejezte ki. Amikor Howard és Bernadette elutaztak Floridába, a társaság többi tagja összegyűlt emlékezni és tósztot mondani, a kicsit, a "mindannyiuk édesanyja", Mrs. Wolowitzra. themoviedb

  • Plakátok

  • Backdrops

  • Kapcsolódó linkek

  • Filmelőzetesek

Az eredeti 'release' infója