IMDb
42343 szavazat

Carnivale - A vándorcirkusz Tvshow

Into each generation is born a creature of light and a creature of darkness.

Original title: Carnivàle

A történet az 1930-as évek Amerikájában játszódik Oklahomában. Egy utazó mutatványos cirkusz életét követhetjük nyomon, Amerika egyik nehéz történelmi korszakában, a Nagy Gazdasági Válság korában a népiesen Dust Bowl-nak (kb. Homokos-medence) elnevezett sivatagosodó környéken. A cirkuszban olyan titokzatos látnivalók vannak, amik a kor emberét elkápráztatták és átverték: sziámi ikrek, tisztánlátó asszony és kómában fekvő médium, kártyavető, jövendőmondó és gyógyító, artisták. A cselekmény mitológiai háttere a keresztény teológiát ötvözi a gnoszticizmussal és a szabadkőművesek, főként a Templomos Lovagrend tanaival. A sorozat felvételének helyszíne Santa Clarita, Kalifornia, és más, dél-kaliforniai helyszínek. A Carnivale az HBO saját gyártású sorozata. Két évad készült el belőle, amit 2003 szept. 14-e és 2005 márc. 27-e között vetítettek az amerikai tévécsatornán. A sorozat kitalálója Daniel Knauf, ugyanakkor ő az egyik producer is Ronald D. Moore és Howard Klein mellett. A film zenéjét Jeff Beal készítette. Ben Hawkinst Nick Stahl, míg Justin Crow atyát Clancy Brown alakítja. A korai kritikák értékelték a sorozat stílusát, a cselekményét azonban gyakran követhetetlennek és túlbonyolítottnak ítélték. A Carnivàle első része új nézői rekordot döntött az HBO saját készítésű sorozatainak nézőszámát tekintve, de a második évad már nem volt képes megtartani ezt a nézőszámot. A Carnivàle-t 24 rész után törölték, így az eredetileg hat évadra tervezett sorozat csak két évadot élt meg. A sorozat 2004-ben öt Emmy-díjat nyert, további tíz Emmy-díjra jelölték, és számos más jelölést és filmes díjat kapott 2004 és 2006 között. themoviedb

  • Backdrops

  • Kapcsolódó linkek

Az eredeti 'release' infója
it 2x12 New Canaan_ CA ITA
110
en Carnivale S02E12 New Canaan_ CA.DVDRip.NonHI.cc.en.HBO
69
pl Carnivale.S02E12.720p.AMZN.WEB-DL.x265
HD
38
de Carnivale.S02E12.DVDRip.XviD-TOPAZ
274
sl Carnivale.S02E12.DVDRip.XviD-TOPAZ
35
sr 12 New Canaan_ CA
57
pl Carnivale.S02E12.New.Canaan_.CA.720p.WEB-DL.x264.MIKY
HD
145
cs Carnivale.S02E12.New.Canaan_.CA.720p.WEB-DL.x264.MIKY
HD
68
pl Carnivale - 2x24 - New Canaan_ CA
123
el Carnivale.S02E12
143
fr Carnivale 212 - New Canaan_ CA
730
en S02.HDTVRip.720p.x264-ss.mkv
HD
2380
tr Carnivale - 02x12 - New Canaan_ CA
164
bg Carnivale-2x12-New_Canaan__CA.English.TOPAZ.DVD.[www.tvu.org.ru]
58
pt-BR Carnivale-2x24-New_Canaan
514
pl Carnivale - 2x24 - New Canaan_ CA
327
pt-PT Carnivle.2x12.New.Canaan_.CA.DVDRip.XviD-TOPAZ
186
tr Carnivale.S02E12.DVDRip.XviD-TOPAZ
349
sv Carnivale.S02E12.NORDiC.720p.WEB-DL.H264.DD5.1-HYBRiD
HD
80
de Carnivale.S02E12.HDTV.XviD
HD
96
ko Carnivale.S02E12_NeWCaNaaN.hdtv-lol.BT
3
tr Carnivale.S02E12.DVDRip.XviD-TOPAZ
HD
74
hu Carnivale S02E12 HDTV.XviD-LOL
HD
130
es Carnivale.S02E12.DVDRip.XviD-TOPAZ
293
he Carnivale - 2x24 - New Canaan_ CA
175
en Carnivale s02e12 New Canaan (2005) DVDRip XviD TOPAZ
464
en CAA3C6~1
208
ro Carnivale.S02E12.New.Canaan_.CA.720p.WEB-DL.DD5.1.H.264-NT
HD
94
en Carnivale [2x12] New Canaan_ CA (XviD asd)
906
cs Carnivale S02E12
120
bg Carnivale.S02E12.DVDRip.XviD-TOPAZ
109
es Temporada S02
HD
1191
ro Carnivale - 02x12 - New Canaan_ CA
498
en Carnivale.S02.DVDRip.XviD-TOPAZ
862
pt-BR Carnivale.S02E12.New.Canaan_.CA.720p.WEB-DL.x264.MIKY
HD
223
tr Carnivale - 2x12 - New Canaan_ CA - 720p HDTV x264-ss
HD
78
ro Carnivale - 2x12 - New Canaan_ CA - 720p HDTV x264-ss (1)
HD
81
hr Carnivale - 2x12 -New Canaan_CA
318
hr Carnivale - 2x12 - New Canaan_ CA - 720p HDTV x264-ss
HD
96
en Carnivale.S02E12.DVDRip.Xvid-TOPAZ
1308
he Carnivale.S02E12.DVDRip.XviD-TOPAZ
109
pl Carnivale.S02E12.DVDRip.XviD-TOPAZ
235
hu A vándorcirkusz (2. évad) - HDTV
HD
474
ar Carnivale.S02E12.New.Canaan.CA.DVDRip.XviD-TOPAZ
204
nl Carnivale S02E12 DVDRip XviD stylez
796
nl Carnivale Season 2 3794286 TPB
1963
sr [2x12] New Canaan_ CA
102
es S02.HDTVRip.720p.x264-ss.mkv
HD
623
pl Carnivale
50
he Carnivale.S02E12.DVDRip.XviD-TOPAZ
89