Conan, a detektív Tvshow
Original title: 名探偵コナン
A főhős, Kudó Sinicsi, 17 éves középiskolai diák. Kitűnő tanuló, társaihoz képest kiemelkedő intelligenciával, aki szabadidejében a helyi rendőrség munkáját segíti. Egyik nyomozása során egy veszélyes bűnbandát próbál meg lefülelni, ám az akció balul sül el: csapdába csalják és leütik. Ellenfelei egy kísérleti mérget adnak neki, ami nem öli meg, csak visszaformálja testét 10 évvel korábbi állapotába. Hogy elrejtse személyazonosságát támadói elől, felveszi az Edogava Conan nevet. Továbbá beköltözik gyerekkori barátjához, Móri Ranhoz, és a magánnyomozó apjához, Móri Kogoróhoz, annak reményében, hogy megtalálja a támadóit. Mivel nyomozói képességei nem változtak, tovább folytatja a bűnügyek megoldását, amiben a szomszédjától és barátjától, Agasza professzortól kapott szerkezetet segítik. Mivel gyerekként nem vennék komolyan a felnőttek, általában Móri Kogoró nevében beszél (őt elaltatja és hangmodulátor segítségével utánozza a hangját). A babérokat így Kogoró aratja le, aminek köszönhetően az ő üzlete is fellendül. Emellett Conan-nek újra be kellett iratkoznia általános iskolába, ahol három osztálytársával alkotja az Ifi Detektívek-et. themoviedb
-
Plakátok
-
Backdrops
-
Kapcsolódó linkek
-
felirat
-
Filmelőzetesek
Conan, a detektív subtitles for episodes from season 18
-
-
S18E02 "Meitantei Conan" And It'd Be Nice If Everybody Disappeared
-
S18E03 "Meitantei Conan" The Car Stunt's Utmost Limit
-
S18E04 "Meitantei Conan" The Ahh at the End of Life
-
S18E05 "Meitantei Conan" The Man Obstructed by the Steel Frame
-
S18E06 "Meitantei Conan" Gathering Shellfish with a Sigh: Part 1
-
S18E07 "Meitantei Conan" Gathering Shellfish with a Sigh: Part 2
-
S18E08 "Meitantei Conan" Secret of the Russian Blue
-
S18E09 "Meitantei Conan" The Sealed Western-Style Window: Part 1
-
S18E10 "Meitantei Conan" The Sealed Western-Style Window: Part 2
-
S18E11 "Meitantei Conan" The Black-Eyed Saury Case
-
S18E12 "Meitantei Conan" Metropolitan Police Detective Love Story: The Fake Wedding
-
S18E13 "Meitantei Conan" Trick vs. Magic: Part 1
-
S18E14 "Meitantei Conan" Trick vs. Magic: Part 2
-
S18E15 "Meitantei Conan" The Mysterious Person from Konpira
-
S18E16 "Meitantei Conan" Preview Meeting of Friendship and Fate
-
S18E17 "Meitantei Conan" Upsetting Outcome: Part 1
-
S18E18 "Meitantei Conan" Upsetting Outcome: Part 2
-
S18E19 "Meitantei Conan" The Mystery We Loved
-